Szponzoráció | Ez a tartalom a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala támogatásával készült.
Ugyan tél van és hideg, de ez egyáltalán nem minden növényt zavar. Az örökzöldek mellett csodás cserjék és színes szobanövények segítenek az ünnepekre hangolódni, hisz színt (és illatot) visznek a hosszú, sötét téli napokba. Már javában tart az ünnepi időszakhoz, több gyönyörű növény is köthető – itt van elsőként a mikulásvirág, aztán a magyal, és persze minden gyönyörű karácsonyfa alapja, az ezüstfenyő. Ismerjük meg őket kicsit jobban!
Mikulásvirág (Euphorbia pulcherrima)
Már november második felében megjelenik az üzletekben és az otthonokban, igazi ünnepváró kedvenc. Talán meglepő, de nem a virága miatt szeretjük, hisz az apró, sárga virágzatról hamar elvonják a figyelmet az élénk, piros, bordó, rózsaszín és a kertészeknek köszönhetően nemrégiben már sárgás árnyalatú fellevelek. Sokaknál csak egy szezont bír ki, de ha gondosan és odafigyelve ápoljuk, jövő télre újra előbukkanhatnak a színpompás levelek.
Tavaly karácsonykor a BBC News egy klassz videót tett közzé a Mikulásvirágok termesztéséről.
Ez a Közép-Amerikából származó növény többméteres, magas növésű cserjék nemesítésével jött létre, és lett napjainkra a legnépszerűbb decemberi szobanövény. A cserjék 4 méter magasra is képesek megnőni, de a termeszetett mikulásvirágok mindössze 30-45 cm magasra nőhetnek. Hogy bokros-cserjés formájukat megtartsák, érdemes évente metszeni őket.
A mikulásvirág nem a legkönnyebb választás, ha egy mutatós szobanövényre vágyunk egész, vagy akár több éven át. Ősszel világos, hűvös helyen tartsuk. Télen vigyáznunk kell a hőmérsékletre, mert a fűtött lakásban hamar kiszárad. Szereti a magasabb páratartalmat, érdemes hetente egyszer tápoldatoznunk. Kora tavasszal elkezdi hullatni leveleit, ilyenkor érdemes megejteni az éves metszést is. Pihentessük a növényt, csökkentsük a locsolást, szüneteltessük a tápoldatozást! Nyáron keressünk neki egy árnyékosabb helyet, és újra mehet a locsolás, tápoldatozás. Csak a szikkadt földet kell locsolni, viszont a túlöntözés káros számára. Télen nyugodtan locsolhatjuk hólével, máskor esővízzel. Ha szeretnénk, hogy hamarabb színesítse leveleit, hozzon virágot, kicsit megsürgetethetjük a természet rendjét: már ősszel tegyük napi pár órára sötét szekrénybe.
És még egy jó tanács: mikor hazavisszük az üzletből, vigyázva, becsomagolva tegyük, mert a mikulásvirág nagyon érzékeny a hidegre, huzatra! Adjunk neki pár napot akklimatizálódni egy hűvösebb helyen, aztán tehetjük állandó, szobahőmérsékletű helyére, de a 23 foknál többet nem szereti.
Magyal (Ilex aquifolium)
Gyönyörű örökzöld bokor, kiváló sövény, mely kedves kis piros termésével, csodás zöld leveleivel igazi ünnepi hangulatot varázsol.A magyalbokrok családjához több, mint 400 faj tartozik. Mi most a közönséges magyalt szeretnénk kicsit jobban megismertetni olvasóinkkal.
Eredetileg Nyugat- és Dél-Európa erdeiben őshonos növény, de Ázsiában, Észak- és Dél-Amerikában is előfordul, a mediterrán és az attól picit hűvösebb éghajlatot szereti. Megjelenését tekintve cserje, kisebb fa, így igen jó alapanyag sövénynek: kiváló díszcserje, így rendszeres metszést igényel – metszés nélkül akár a 9 méteres magasságot is elérheti.
Ez a sötét, fényes levelű örökzöld sűrű lombozatú bokor, hegyes, szélükön szúrós levelelekkel, illatos virágzattal, mélyvörös bogyóterméssel. A bogyók emberi fogyasztásra nem alkalmasak, ízük rendkívül keserű, az állatok is csak igen érett állapotban fogyasztják.
A magyal kétlaki növény, így ha szép, bogyókban gazdag sövényt szeretnénk, termős és porzós növényeket is ültessünk – a bogyók a termős töveken lesznek.
Ha kertünk díszévé szeretnénk tenni a magyalt, a tél kezdete a legjobb időpont elültetésére. Ugyan lassan nő, de akár 500 évig is elélhet – még ha ilyen bokor-matuzsálemünk nem is lesz, azért átlagosan a legtöbb növény megéli a 100 évet, ha jó helyre ültetjük.
Ezüstfenyő (Picea pungens)
Az egyik legkedveltebb fenyőféle, ha a karácsonyfánk megválasztásáról van szó. Gyönyörű, formás, elegáns, kékeszöld levelű örökzöld, a lucfenyő nemzetség egyik faja. Ismerjük meg jobban egy kicsit így a karácsonyi szezonban!
Észak-Amerikából származik, igen igénytelen növény – szinte bármilyen talajban megél. A szárazságot és a városi (szennyezettebb) levegőt is jól tűri, ezért utcák fásítására is kedvelik; 20-30, de akár 45 méterre is megnőhet, ráadásul igen gyorsan. Ha saját udvarba szeretnénk ültetni, érdemes lapos területet választani számára. Kedveli a savas és a semleges talajt, vízigénye közepes, de ültetés után azért öntözzük rendszeresen. Ha kertünk mérete nem engedi a 30 méteres magasságot, de nem szeretnénk lemondani az ezüstfenyőről, választhatunk törpe növekedésű vagy csüngő ágrendszerű változatát választanunk.
Ha idén karácsonyra földlabdás ezüstfenyőt választunk, érdemes szép fokozatosan beengedni a meleg lakásba: először a pincébe, garázsba vigyük, hogy legyen ideje megszokni a melegebb időt. Ültessük akkora dézsába vagy cserébe, hogy a földlabda mellé még bőven férjen el virágföld is. A zsákvásznat ne szedjük le, mert ez védi a gyökérzetet. A karácsonyfánknak a közvetlen hőforrásoktól (kályha, radiátor, padlófűtés) minél távolabbi helyet keressünk, és lehetőleg ablakhoz közel helyezzük. Naponta-kétnaponta öntözzük, és minden nap bátran megkínálhatjuk egy kis vízzel kézi permetezőnkből. Ha az ünnepek eltelnek, a fánkat érdemes szintén fokozatosan hozzászoktatni a hidegebb hőmérséklethez. Ültessük kétszer olyan mély és széles gödörbe, mint a földlabda mérete, és kiültetés után rendszeresen öntözzük ezüstfenyőnket.
Fenyőből szappant
Egy 1916-os szabadalmi leírásban találkozhatunk Gógl Adolf bécsújhelyi erdőmérnök ötletével: mosószappant lehet készíteni az elgyantásított fűrészporból, apró fahulladékból és megfelelő minőségű és mennyiségű lúgból, méghozzá igen jó minőségűt.
Ugyan a szabadalmi ötlet több mint 100 éves, manapság is találkozhatunk fenyőgyantás szappanokkal, hisz sok jó tulajdonsággal bír. Kedvező reumás tünetek enyhítésére, érszűkületre, trombózis esetén, övsömörre, sebekre, pikkelysömörre, napozás utáni leégés és szőrtüsző-gyulladás után kiváló nyugtató hatással bír, de a pattanások és ráncosodás ellen is bevethetjük fenyőgyantás szappanunkat. Ráadásul úgy is kinyerhető a fából, hogy azt nem vágjuk ki.
Fenyőfák, amiket mindenki ismer
A fenyő azért is érdekes számunkra, mert legalább két nagy, Magyarországon is ismert márka használja védjegyeként. Nézzük azonban először, mi is az a védjegy!
A védjegy egyértelműen és pontosan ábrázolható, lajstromozott megjelölés, amely az egyes áruk és szolgáltatások azonosítására, mások áruitól, illetve szolgáltatásaitól való megkülönböztetésére szolgál. Igen széles skálán mozoghat az, mi számít megjelölésnek. Lehet szó, betű, szám, szóösszetétel; ábra (logó), alakzat; pozíciót ábrázoló megjelölés; mintázat; szín, színösszetétel; hang; mozgást ábrázoló megjelölés; multimédia megjelölés; hologram; illetve ezek kombinációi.
A védjegy jogosultja számára tíz évre kizárólagos, meghatározott földrajzi területre vonatkozó használati jogot biztosít. A védjegyoltalom korlátlan alkalommal megújítható 10-10 éves időtartamokra.
Két márkát ígértünk, melyek logója egyet jelent a fenyővel.
Elsőként a Hollandiából származó SPAR üzletlánc emblémáját említenénk, mely egy jegenyefenyőt ábrázol, ugyanis a ‘De Spar’ nem mást jelent hollandul, mint jegenyefenyőt.
A másik márka pedig a világ legismertebb autóillatosítója, a Wunderbaum. A kis fenyők 1952-ben indultak világhódító útjukra az USA-ból, és az évtizedek során ikonikus alakjukkal a popkultúra részévé váltak.
Képek forrása: Spar Magyarország és Wunderbaum Facebook
Borítókép: Pixabay / Jasmin Raffaele