Barion Pixel

Minden növénytulajdonos tudja, hogy egy idő után célszerű átültetni a növényeket. Abban azonban már kevesebben biztosak, hogy ennek pontosan mikor jön el az ideje. Összegyűjtöttünk 4 jelet, ami arra utal, hogy eljött az idő.

 Szögezzük le rögtön az elején, hogy nincs egy nagykönyvben megírt, minden szobanövény számára tökéletes időpont az átültetéshez. A növények életciklusát 3 szakaszba sorolhatjuk: pihenési, növekedési és virágzási időszak. Az átültetést minden esetben érdemes a pihenési időszakra időzíteni, de az növényfüggő, hogy ez éppen tavaszra, vagy őszre esik. Emellett persze számos indok lehet, ami ettől eltérő időben teszi szükségessé az új cserépbe költöztetést.

  1. Összetömörül virágföld a cserépben

Ha a cserépben lévő virágföld túlságosan összetapad, és szabad szemmel is jól láthatóan tömör állagú, érdemes lecserélni. A tömör állapot azt jelenti, hogy a földrögök között nincs oxigén, így a gyökerek sem tudnak lélegezni, és felvenni a számukra szükséges mennyiségű tápanyagot.

  1. Fehér foltok a virágföld tetején és/vagy a cserépen

A fehér foltokat a kicsapódott mész rajzolja ki a földre és a cserépre. Ez azt jelenti, hogy a locsolóvíztől lúgos kémhatásúvá változott a talaj, mert a növény a földből és vízből felhasználta a számára szükséges tápanyagokat, amikből csak a mész és a só maradt vissza. Ha csak a virágföld tetején látható a kicsapódás, elegendő csak a föld felszínéről eltávolítani ezt a réteget és új földdel pótolni.

 

  1. Virágcserépből kikandikáló gyökerek

Egyértelmű és félreérthetetlen jele az átültetés szükségességének, ha a cserepet felemelve kilógó gyökerekkel nézünk farkasszemet. A növénynek már nincs több helye a cserépbe, ezért újabb tér és tápanyag után néz, adjuk hát meg neki, amit kér.

  1. Megbokrosodott növénytest

Kis növényből nagy növény lesz. A szemünk előtt nő fel, de sokszor csak akkor vesszük észre, hogy kicsi a cserép, ha jobban szemügyre vesszük, és azt tapasztaljuk, hogy a növény száraival és leveleivel sokkal nagyobb a cserepünkhez képest.

Itt olvashatsz róla, hogyan válassz virágcserepet ültetéshez.

Mindig fejlődni szeretnénk, ezért olvasunk. Ehhez a bejegyzéshez  a Nagy szobanövény lexikonban (Dr. Váczi Imréné – Nagy Árpád – Dede Géza – Illyés Csaba) olvasottakat használtuk fel.

Fel