fbpx

A Nagyi Projektet nagymamák és gyerekkori emlékek ihlették, de végül sokkal többet adott, mint az ötletgazda számított rá. Honnan jött az ötlet és miért volt mégis nehéz élesíteni a kampányt? Hadobás Nóra személyes vallomása gyászról, elengedésről és a hiányról, amit sokat átéltünk már, mégsem szívesen beszélünk róla.

Hadobás Nóra
Fotó: Hámori Zsófia

Szerencsés vagyok, mert gyerekként és felnőttként is sok időt tölthettem mind a négy nagyszülőmmel. Egymás életének részei voltunk, sokat tanultam tőlük és örökké hálás leszek a sorsnak, hogy erre lehetőségem volt. Sajnos ma már egyikőjük sem él. Még akkor is nehezen birkózom a meg a fájdalommal és a hiányérzettel, ha tudom, ez az élet rendje. 

A nagyszülőkkel, nagyszülőknél töltött idő akkor értékelődött fel igazán számomra, amikor már nem lehetett részem benne. 2020 az az év volt, amikor a nagymamáim után a nagypapámáimat is elveszítettem. Tavaly ősszel végérvényesen és visszafordíthatatlanul elnagyszülőtlendtem, ami hatalmas veszteség, de sokat tanultam belőle. A cikk végére remélem, kiderül számodra is, miért gondolom így.

Élesen emlékszem, amikor 2019 májusában Dudó nagymamám halála után az unokatesómmal és a nagynénémmel rendezgettük a dolgait a szobájában. Akkor találtam rá a növényes könyveire. Egészen addig valahogy nem is vettem észre őket, pedig valószínűleg évtizedek óta ugyanott voltak a polcon. Soha eszembe sem jutott, hogy a nagymamám is könyvekből tanulta a növényekről való gondoskodást, tudására veleszületett bölcsességként tekintettem. Utólag azt gondolom, talán a növényes könyvek megtalálásának pillanata volt az, ami a Nagyi Projekt ötletét elindította bennem. 

Szeretem a régi könyveket és tárgyakat, különösen azokat, amik korábbi tulajdonosuk miatt többletjelentést és érzelmeket jelentenek számomra. A nagymamám könyvei és növényekkel kapcsolatos tárgyai mind ilyenek. Örömmel veszem magam körbe velük, jó lapozgatni a könyveket, megtalálni régi jegyzeteket és cetliket, kezembe venni azt a metszőollót és kaspót, amit ő is használt. Ilyenkor úgy érzem, kicsit együtt lehetünk. Enyhül a hiány, tompul a fájdalom és miközben az ollót csattogtatom, tovább él bennem az, amit észrevétlenül és ösztönösen tanultam meg tőle és általa az életről és a növényekről azokon az almás pite illatú vasárnapokon, amiket több mint három évtized alatt együtt tölthettünk. 

Dudó nagymamám szülinapi virágaival

Akkor vált igazán egyértelművé, hogy ezzel a nagyis témával komolyabban kezdeni kell valamit, amikor szembe jöttek velem a Facebookon Vágó Réka retro glam esküvői kampányfotói, amik olyan elementáris érzelmeket kavartak bennem, hogy azonnal felvettem Rékával a kapcsolatot, hogy meséljen a fotózás részleteiről. Hamar kiderült, hogy Réka történetében is szerepel egy nagyi: “A nagymamám tavaly meghalt és hirtelen “észrevettem” a lakást és a sok-sok stílusbeli hasonlóságot. Például, hogy én is imádom a színeket és használom is őket. A lakás pedig annyira különleges helyszín, hogy nem is nyúltunk hozzá, tovább “él”: forgatásokra és fotózásokra adjuk ki.” Akkor tudtam: megvan a legmegfelelőbb helyszín a mi fotózásunkhoz is. 

Hetek, sőt hónapok teltek az ominózus májusi pakolós nap óta és egyszer csak azon kaptam magam, hogy elképesztő izgalommal és lelkesedéssel járom a bolhapiacokat és derítem fel az internetet nagyis-növényes tárgyak után kutatva. Nem munka volt ez, hanem egy olyan kincsvadászat, amihez hamar találtam társakat is. Bárkinek meséltem a projekt terveiről és mondanivalójáról, gyorsan tudott kapcsolódni – a nagymamás történetek, a retro virágtartók, a makramék, a samottos lyukas cserepek, a Monsterak, a vitorla virágok és régi növényes könyvek mindannyiunkban otthonos és kellemes emlékeket idéznek fel. És számomra, pontosan ez a lényege az egésznek: megmutatni, hogy a régi is lehet szép, értékes és tudatos szemlélettel és nyíltsággal a régi dolgoknak is helyet találhatunk modern otthonainkban. 

Végül 2020 augusztusában Filep Kata (ATAKPELIF) floral stylist és Hámori Zsófia fotográfus segítettek vizuálisan megvalósítani, ami hónapok óta foglalkoztatott. Elkészültek a Nagyi Projekthez a hangulatképek Vágó Réka nagymamájának lakásában.

Közben a különös gonddal és odafigyeléssel gyűjtögetett tárgyakat is megörökítettük állandó fotósunk, Molnár Anikó segítségével. Látszólag minden készen állt arra, hogy nektek is megmutassuk, amin hónapok óta dolgoztunk.

Valami mégis furcsa volt. Bármennyire is kedves volt szívemnek a mondanivaló és imádtam a gyűjtögetést, mégis nehezen szántam rá magam arra, hogy élesítsük az aloldalt. Mindig találtam újabb és újabb kifogást arra, miért nem a most vagy a holnap a legmegfelelőbb időpont az induláshoz, pedig korábban egyáltalán nem volt rám jellemző a tétovázás.

Kellett egy kis idő, amíg saját magamnak is beismertem: a Nagyi Projekt egyfajta gyászfeldolgozás nekem, amire én sem számítottam, mikor elkezdtük. Amíg csak a színfalak mögött és gondolatban létezett, nem kellett ezzel szembenézni, de örülök a felismerésnek. Ahogyan szépen, lassan a projekt részletei összeálltak, úgy kerültek a lelkemben is helyére a dolgok. Azzal, hogy ezeket a sorokat egyfajta vallomásként lejegyeztem nektek, felkerült az i-re a pont, amire akarva-akaratlanul is hónapok óta vártam. Készen állok, hogy saját útjára engedjem a Nagyi Projektet.

Bár régóta kommunikációval és kreatív szövegalkotással foglalkozom, mégsem volt egyszerű megfogalmazni az érzéseimet. Jó, hogy sikerült, mert nagyon felszabadító. Sok terhet le tudtam tenni ezzel. Olyanokat is, amik létezéséről én magam sem tudtam. Mindenkit arra bátorítok, aki bármilyen szempontból hasonló cipőben jár és a múltban elveszítette egy vagy több szerettét, hogy ne szégyellje a gyászt és a hiányérzetet, vagy a fájdalmat. Mind természetes dolgok, csak épp senki nem tanított meg minket arra, hogy jól kezeljük ezeket. Vagy legalább elfogadjuk, hogy bármilyen módon, de foglalkozunk kell ezekkel az érzésekkel. Nincs két egyforma gyászfeldolgozás: van, aki sír, aki hallgat, aki kitáncolja, aki kiordítja, aki meg- és kiissza vagy kifutja magából. És olyan is akad, aki egy egész Nagyi Projektet szán neki.

Sokfélék vagyunk, tele egyéni és jó megoldásokkal. És ami a lényeg: sosem vagyunk egyedül. Köszönöm, hogy itt vagytok! 💚

Fel